Y Nuzlocke

2016\06\25

Versailles felé

A Route 5 ugye még a Le Nah fejlődés előtt odaadta nekem Blob-ot, a Gulpint, így onnan más nem jött. Camphrier Town az a hely, ahonnan nagyon hiányzik egy Gym, emiatt lett kicsit buta az XY felépítése. Szóval ott semmi izgalmas nem volt, közben Sauroff Ivysaur lett, Jellygirl pedig Floette.

Innen ugye Route 7 jön, ahol fekszik egy Snorlax, úgyhogy irány Versailles, izé, nemtom mi a neve Chateau. Oda a Route 6 visz, ahol trükkösen hátulról mentem először fűbe. Az volt a tapasztalatom, hogy az eleje felé több a Sentret, középen Oddish, a végén pedig Honedge. Mármint ezt láttam régen. Bejött, így erősödtem Maximus-szal (azaz Honedge), akivel először hat Pokém van kézben.

Nem is emlékeztem, hogy a Route 6 bal oldalának tetején az a két Furfrou-s csaád ilyen kemény. Floette majdnem meghalt, de megoldottuk azért.

maximus sauroff jellygirl camphrier honedge floette ivysaur

2016\06\24

Lumiose City

Ez a gyönyörű virágos kert jól indult: Flabébé-t, azaz Jellygirl-t befogtam. Aztán rögtön a következő Pokémon egy Ralts volt, aminek jobban örültem volna, és nagyon mérges lettem. Aztán érkezett egy Skitty, és ismét hálát adtam az égnek.

Egyébként viszonylag laza út volt, Voeri fejlődik szépen lassan (most 19-es), és nagyjából egálban, 10-es szint környékén van Zrika és Jellygirl.

Most jön Professor Sycamore, az idegőrlően zseniális zenéjével, és egy újabb Pokémonnal :)

U.I.: Sosem volt még ilyen szexi a vörös fülszőr...

braixen_by_apricolor-d8qqqv2_1.png

zrika azurill voeri flabébé jellygirl lumiose braixen

2016\06\23

Santalune City 2

A Route 22es kitérő Mao halálával, és az első sikertelen Pokészerzéssel végződött. Pedig Mao halála után nagyon is megörültem, amikor a fűben először egy Farfetch'd jött szembe. De egy szomorú Critical hit sajnos véget vetett a befogási kísérletnek :(.

14es Voeri viszont egyedül végigverte a gymet, úgyhogy immár 16osan, és szexi Braixenként nyomul.

Zrika, azaz az Azurill fejlesztése megakadt, de a frissen szerzett Exp.Share majd megoldja ezt a gondot. 

2016\06\23

Santalune City

Kis oda-vissza mozgással, és minden NPC után Voeri (ő Fennekin) már 13as. Még az erdő előtt az első pokét befogtam, így érkezett egy Pidgey (Mao), valamint az erdőben egy Scatterbug (Felesleg), akit azóta be is dobtam a boxba. És aki nagyon is szívetmelengető, egy Azurill, aki a Zrika nevet kapta a keresztségben, rögtön Santalune előtt az első Pokémon.

Mao és Zrika még csak 5-ösek, de elmegyek a Gym előtt kelet felé, reménykedek valami jó Pokémonban, mondjuk egy Fletchlingben, hátha van ott, és benyelem elsőre. Esetleg valami grass-type. Csak semmiképp se Litleo, könyörgöm.

mao felesleg zrika fennekin pidgey scatterbug azurill voeri santalune

2016\06\23

Y Nuzlocke

Sziasztok!

Ezt is elkezdem. Elsősorban azért, mert szerintem nem is olyan nehéz. Remélem, hogy meg fogom bánni.

A szabályok, ha valaki nem ismerné:

  • Új játékkezdet, egészen a játék végéig.
  • Ha a Pokémon "fainted", azaz elájult, akkor halottnak kell tekinteni. Vagy szabadon engeded, vagy elrakod egy dobozba (Temető doboznak fogom hívni...)
  • Minden pályarészen egy Pokémont foghatsz be, azt, akivel először találkozol.
  • Minden Pokémonnak kell Nickname

Meg persze van egy rakat opcionális szabály is, de elsősorban ezek vannak, és ehhez tartom magamat a mostani végigjátszásnál.

Mivel a legtöbb ismerősöm azt mondta, hogy Fennekin-nel kezdjek, így ő nyert.

Hamarosan egy többórás autóútra indulok, este jelentkezem, mi is sült ki eddig belőle.

Üdv mindenkinek:

Szörpi (Sceurpien)

süti beállítások módosítása